Köszönjük, hogy velünk voltatok!


2025-BEN ISMÉT EMELJÜK A TÉTET!

 

 

 

 

Joe Navarro

Először volt Magyarországon és imádta!

Joe Navarro az FBI nyugalmazott ügynöke, fő területe a kémelhárítás volt.
Több mint harminc évet töltött a nonverbális kommunikáció és a testbeszéd tanulmányozásával, számos könyve megjelent a témában.

A nem verbális kommunikáció egyik vezető szakértője a világon, hosszú éveken keresztül foglalkozott a szervezett bűnözéssel, különféle kihallgatási technikákkal. Jelentős szerepet játszott azoknak a nem verbális jeleknek az azonosításában, amelyek különböző helyzetekben, például kihallgatások során, vallomások megszerzésében segíthetnek.
Segítségével az ügynökök hatékonyabban tudtak kommunikálni és értelmezni a gyanúsítottak reakcióit. Emellett Navarro egy olyan rendszert is kidolgozott, amely a szóbeli kommunikáció mellett a testbeszéd és a gesztusok elemzésére is összpontosít, ezáltal segítve a pszichológusokat és az ügynököket az információgyűjtésben.

Nagy öröm volt számunkra, hogy meghívásunkra először látogatott el trénerként Magyarországra!

girl


SELFMADE


KÖSZÖNJÜK, HOGY VELÜNK VOLTATOK!

 

 

A hazai Forbes definíciója szerint olyanokat illetünk ezzel a jelzővel, akik saját erőből, tudásukból, tehetségükből és akaratukból léptek nulláról az egyre és építettek céget, karriert vagy márkát. Teljesítményüket és sikereiket egyedi látásmód, kitartás, alázat, eltántoríthatatlanság, folyamatos tanulás és fejlődés és egyfajta megmagyarázhatatlan szenvedély kíséri.  A Selfmade eredményei minden esetben magas minőséget és követendő példát jelentenek. De hogyan válhatunk mi magunk is ilyenné? Legyen szó vállalkozásról, karrierről vagy bármi másról, a SELFMADE NAPon megpróbálunk utánajárni a „titoknak”. Előadások, színpadi beszélgetések és workshopok várják a látogatókat. A folyosókon a rendezvény teljes időtartama alatt Selfmade magyar vállalkozók standjai között sétálgathatunk. Ismerkedhetünk és vásárolgatunk, ezzel is támogatva a jelenlévőket.

Helyszín: EUROPA EVENT CENTER

1021 Budapest, Hárshegyi út 5.

Időpont: 2024. április 26. péntek, 9:00-19:00

Nem titkolt célunk volt, hogy a hazánkban megrendezésre kerülő nagyszámú üzleti rendezvény közül kitűnjük előadóinkkal és témáinkkal.
A visszajelzéseitek alapján ez sikerült, köszönjük!



Fő támogatónk:

brand02

 

brand02

brand01

brand03

brand04

brand05

brand06

Image 16 04 2024 at 15.38

Take it easy logó

AbOvo logó

Zichy logó

Köszönjük előadóinknak! 

Főszerkesztő, műsorvezető, producer

Az Egy.hu alapítója. Nincs, aki ne ismerné. Neve összeforrt a modern televíziózással.

Kommunikációs szakértő

A Magyar Public Relations Szövetség kríziskommunikációs tagozatának alapítója.

Ügyvezető igazgató, Ostermann FORMA 1 - Magyarország, Ausztria

Az Ostermann FORMA 1 ügyvezető igazgatója Magyarországon és Ausztriában, a hazai Forma 1 futam szervezője a GP Ticket Shop tulajdonosa.

Reklámszakember, brand stratéga

Korábban a Coca-Cola nemzetközi kreatív stratégiai senior igazgatója, a Latin-Amerikai régió kreatív stratégiai vezetője.

A BPM Group alapító tulajdonosa

Közel negyven országban foglalkoztat nemzetközi előadóművészeket. 

Személyes vezetői tanácsadó

A Your Way Consulting alapítója, az onlyCEO Klub társalapítója, vezetője, a Dreher-szimfónia című könyv írója.

Dr. PREZI

Közgaszdász, jogász, előadó, a legtöbbet foglalkoztatott hazai prezentációs és előadói tréner.

2003 óta az Otthon Centrum alapító ügyvezetője

Az OC Holding igazgatósági Tagja. Magyar Franchise szövetség elnökségi tagja 9 éven keresztül, jelenleg az Etikai bizottság tagja.

A Széchenyi Kártya Programot működtető KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója

 Az MKIK elnökségének tagja, 2016 és 2021 között alelnöke, és egyben az EU-és hazai források kollégiumának elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos...

TMC Group alapító, ügyvezető igazgató,  producer

 A KKV szektor elkötelezett segítője, az AJMAFT selfmade karriertámogatás és módszertan alapítója.

 Jogász, felsővezető, nemzetközi executive business coach

20 év felsővezetői gyakorlatot követően kilépett a multinacionális cégek világából, hogy tapasztalatai executive business coach-ként kamatoztathassa.

Ügyvezető, alapító tulajdonos, Backup Fashion + Retail Consulting

 A Burberry egykori ügyvezető igazgatója BENELUX, Svájc, Ausztria és Kelet Európa országaiban.   2022-ben Európa különböző...

Matematikus-mérnök, mérnök-közgazdász

Value Stream Manager / Production Unit Director · Robert Bosch Electronic Ltd.

Alapító tulajdonos, RP Interior

Idegenforgalmi szakközgazdász, enteriőr tervező és lakberendező

Színésznő, rendező, producer, coach

Dobó Katát nagysikerű színésznőként mindannyian ismerjük.  Vajon ez a karrier valóban a csillogásról szól? 

Közgazdász. Az Iqom ügyvezető igazgatója.

 A myPOS kelet-európai forgalmazója.

Az üzleti portréfotók specialistája.

Nevéhez köthető a headshot fotózás (szűk kivágású portré) fogalmának elterjedése Magyarországon

A Selfmade Nap házigazdája

Újságíró, televíziós műsorvezető, kommunikációs tréner.

Olimpiai bajnok, háromszoros világbajnoki ezüstérmes úszó

Hétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, egyszeres Európa-bajnoki bronzérmes, hatszoros rövid pályás Európa-bajnok, hétszeres ifjúsági Európa-bajnok, a felnőttek...

A JCDecaux Hungary Zrt. vezérigazgatója

2009 óta, a világ vezető outdoor médiavállalat magyarországi szervezetének, a JCDecaux Hungary-nak a vezérigazgatója. 2021-ben szerepelt a Forbes TOP 50...

Fogszakorvos, közgazdász, social media stratéga

Munkája során a tökéletességre való törekvés, a megalkuvás nélküli maximális teljesítmény elengedhetetlen.

Az M15 ügynökség alapító tulajdonosa

Korábban a Red Bull Hungária marketingmenedzsere, a Red Bull Pilvaker ötletgazdája és főszervezője.

Kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó

2012 decemberében még aktív játékosként a Debreceni VSE elnökének választották. 2013 februárjától a vezetőedzői posztot is betölti.  Vízilabdaiskolát...

Beer Ágota Luna logó

Beer Ágota vagyok, a LUNA by Beer Ágota megálmodója. Célom, hogy olyan nőknek tudjak segíteni az ásványokon keresztül, akik az egyedi, személyre szabott ékszerek szépsége mellett nyitottak arra, hogy tudatos használatukkal a legjobbat hozzák ki önmagukból és az életükből.  Az ásványokkal való munka a szenvedélyem. Használatuk számomra nem csak hit kérdése, hanem egy olyan eszköztár, amit ha megtanulunk tudatosan használni és beépíteni a mindennapokba, sokkal többet ki tudunk hozni magunkból és az életünkből, mint azt gondolnánk. Az ékszerek mellett lakberendezési kiegészítőket készítek, melyek harmonizálják otthonunkat és környezetünket az ásványok erejével. Rendszeresen tartok kreatív workshopokat és előadásokat az ásványok szerelmeseinek, ahol a résztvevők használatuk és hatásaik mellet megtanulják az ásványok megfelelő tisztítását és gondozását.

Berkó Edit Fatelep logó

Cégünk, a Budapesti Fatelep büszkén kínálja a legmagasabb minőségű faanyagokat és fatermékeit. Közel 20 éves tapasztalattal a fa iránti elkötelezettségünk tesz minket az Ön ideális partnerévé. Hogy miért válasszon minket:

  • Minőségi anyagok
  • Széles termékskála
  • Szakértő csapat
  • Rugalmasság

Fenntarthatóság: Elkötelezettek vagyunk a fenntartható erdőgazdálkodás és környezetvédelem iránt. Cégünk csak azokat a faanyagokat szállítja, amelyek megfelelnek ezen szabványoknak. Bízza ránk a faanyag beszerzését és garantáljuk, hogy minőségi terméket kap, melyekkel hosszú távra tervezhet!

Gödri emese LSM logó

 Gondtalan hulladékgazdálkodás, kimagasló eredményesség a cégek magas hulladékköltségeinek jelentős csökkentése/bevétel realizálása a hulladékból. Szakértelem és inspiráció a fenntarthatóbb fejlődésre és innovációs megoldásokra. Misszió: Budapest és Magyarország lehangoló hulladék-látványait megszüntetni, és tiszta, rendezett hulladékkezelést megvalósítani az összes céges helyszínen. Zéró kidobott értékes hulladék, bevétel a cégeknek a hulladékból, és zéró felesleges munkaerő pazarlás a hulladékkezelésben.

Gödri Emese hulladékgazdálkodási szakértővel találkozhatnak a kiállítói standon, aki igazi szakmai karmesterként szimfóniává finom-hangolja a hulladékkezelés részegységeit és tevékenységeit a cégeknél.

Gyulai Natália Nati Ruhaszalon logó

A NATIPUREIDEA slow fashion brand Gyulai Natália formatevezési nívódíjas divattervező női ruhakollekcióit és táskáit kínálja. Azokhoz a kreatív nőkhöz szól, akik a hétköznapokban is szeretik a megjegyezhető megjelenést. Nati ruhái adják azt a stílust viselőjének , ami támogat az önkifejezés útján és harmóniában van viselője egyéniségével. Teszi mindezt alkotói fantáziával, érzékenyen reagálva, de nem minden áron követve az aktuális trendeket. Minden egyes darab magas szaktudással, szalonmunkával készül minőségi alapanyagokból. A kreációk üzletben és webshopban is megvásárolhatóak.

IDTrust GoodID

IDTrust Ittirdala

A GoodID olyan innovációt hoz a digitális ügyfél-azonosításban, mint az Apple Pay a fizetésben.

Célunk a digitális identitás megteremtése  Víziónk egy mobil alapú ügyfél-azonosítási ökoszisztéma felépítése, amely megbízható kapcsolatot teremt a felhasználók és szolgáltatók között, kiváló ügyfélélménnyel.

Elősegítjük, hogy a szolgáltatók ügyfelei a mobiltelefonjukra, digitális irattárcájukba költöztessék a személy-azonosságukat annak érdekében, hogy gyorsan és biztonságosan intézhessék ügyeiket. A szolgáltatók pedig digitális úton, költséghatékonyan és papírmentesen juthatnak ügyfelekhez.

iFace logó

Az iFace Digital Mirror™ egy aktív tükör, mely beépített kijelzőjével a hagyományos tükörfunkciót kibővítve egy grafikai megjelenítő eszköz is. Az iFace úttörő abban, hogy egy felhőből elérhető, belső médialejátszót is tartalmaz, mely az interneten keresztül a világ bármely pontján telepített iFace digitális tükörben távolról bármikor tartalmat tud fogadni, frissíteni tetszőlegesen.

PersonalGuide logo cmyk TeamGuide nélkül

PersonalGuide célja, hogy elősegítse azt, hogy az emberek megmozduljanak önmaguk boldogsága érdekében. Hiszünk abban, hogy felelősek vagyunk a boldogságunkért, továbbá, hogy a saját magunk és mások viselkedésének tudatos megértése elősegíti a személyes fejlődésünket és a másokkal való kapcsolatunkat.

Sokan magukban, egyedül küzdenek a problémáikkal, az elakadásaikkal és nem mernek, nem tudnak segítséget kérni, nem tudják kihez fordulhatnak, kiben bízhatnak. A PersonalGuide egy biztonságos közeget teremt ahhoz, hogy el tudj indulni a boldogságod felé.

A PersonalGuide egy szemlélet is, amelynek a legfontosabb gondolata, hogy „Nézz szembe önmagaddal!”, mert szembenézés nélkül nincs valódi változtatás.

retescake kicsi

Cégcsoportunk 25 éve foglalkozik vendéglátással, a Rétescake koncepció 2021 év végén indult útjának, ekkor nyílt meg első Food truck egységünk. A hálózatot házaspárként álmodtuk meg, ötvöződik benne mindkettők több éves szakmai tapasztalata hálózatfejlesztés, franchise hálózat üzemeltetés, márkaépítés és értékesítés terén.

Büszkén mondhatjuk el, hogy 2023 év végére franchise üzleteink száma hazánkban meghaladja a 20-at. Csak 2023-ban a magyar piacon összesen 130 000 rúd, azaz 650 000 szelet rétest értékesítettünk. Regisztrált törzsvásárlóink száma 15 000. Jelenleg 30 fajta termékünk van, házi rétes hagyományos és cukormentes változatban, illetve 10 különböző sós termék, állandó minőség mellett. A vásárlói igényeket folyamatosan szem előtt tartva, gluténmentes termékeink 2024 tavaszán kerülnek bevezetésre. Koncepciónk lényege, hogy a hét minden napján, reggeltől estig frissen, helyben sült házi réteseket kínálunk. Hálózatunk erőssége a kiváló terméken túl, az erős márkaépítésben és a központ által nyújtott folyamatos szakmai támogatásban rejlik. 2023 őszétől a nemzetiközi piacon is bemutatkozik rétesünk Strudelove néven. Nem titkolva azt a célunkat, hogy a magyar sikerekhez hasonló fogadtatást és gyors bővülést várunk a külföldi piacokon is.

Kárpáti András ParkRoll logó

Az elektromos roller teljes értékű városi közlekedési eszközként tökéletesen implementálható a vállalati mobilitási kultúrában és a mikromobilitásnak sosem volt nagyobb relevanciája, mint a jelenlegi körülmények között. A mikromobilitás sosem fogja teljes mértékben kiváltani a cégautókat, viszont a két eszközt kombinálva jelentős költségmegtakarítás és hatékonyságnövelés érhető el. A napi akár 1,5 – 2 órányi csökkentés kizárólag az utazásra és parkolásra fordított idő forintosítható, amelyhez a munkavállalói well-being egy fontos eleme lehet a közlekedésünkben realizált szabadságérzet.

vertigo logo

VERTIGO DESIGN - Kézzel készült fa és gerenda bútorokat gyártunk az otthonodba és a vállalkozásodnak.

Ajánljuk saját asztalosműhelyünkben készült valódi tömörfa és újrafelhasznált faanyagból készült egyedi bútorainkat azoknak, akik a lakberendezésben is tudatosan keresik az egyedit, a minőségit, a tartósat. Akik meleg otthont teremtenek maguk köré, akik látják a családjukat egy központi asztal mellett összegyűlni, közös pillanatokat megosztani.

Termékeink gyártása során nemcsak a kézműves szakértelmet, de a fenntartható lakberendezést is támogatjuk.

IMG 4499

Családi vállalkozásunk természetes összetevőkből készült vegán szójagyertyákat és tápióka virágdiffúzorokat kínál, letisztult formában, kézzel készítve őket. Magyarországon kívül Európa több országában is jelen vagyunk. Széles illatpalettánkkal és cégek számára saját brandjük erősítésére személyre szabott illatkreációkat készítünk. Illataink valóban betöltik a teret, fenntarthatóságra és környezettudatosságra törekedve. Célunk, hogy termékeinkkel egyedülálló élményt nyújtsunk, otthonokba hozva a minőséget és frissességet.

Sami Tímea La Vida Yarn logó

Kislány korom óta szunnyadó kreativitásom egyik kiteljesedése, az alkotás öröme hozta létre a LaVidaYarn termékeket. Családi nevem Vida szerepel a márkanévben, míg a La Vida spanyolul életet jelent, a Yarn pedig angolul fonalat – a LaVidaYarn az élet fonalát szimbolizálja, amelyet minden egyedi, kézzel készített termékünkbe beleszövünk. A LaVidaYarn küldetése, hogy az alkotótársaimmal együtt megélt pozitív energiákat átadja azoknak, akik szeretik a kézzel készített, magas minőségű hazai termékeket.

sulyan

Színes anyagok, egyszerű megoldások és praktikus viselet, ezek a sulyandesign ruhadarabok ismérvei. Ezen túl miért különleges a sulyandesign? Nem csupán az egyediség, de a multifunkcionalitás és egy csipet rafinéria is jellemzi a nálunk kapható kardigánokat, körsálakat, kendőfelsőket. Nagy kedvenc, a 3az1-ben kardigán mindkét oldalán hordható és még sálként is felvehető. Termékpalettán a kardigán mellett megtalálható, az egyedi gombolással többféleképpen felvehető kendőfelső és a kifordítható sapkát tartalmazó női és férfi sapka sál szett is. 

Sulyan Zsuzsanna vagyok, a sulyandesign márka alapítója és tervezője. Mániám, hogy többféleképpen lehessen használni egy ruhadarabot. Legalább mindkét oldalát lehessen hordani, de ha még több csavar belefér az az igazi. Rengeteg színben készítjük a termékeinket, sőt már saját mintákat is tervezek. Például a Budapest by sulyandesign mintán Budapest ikonikus épületei jelennek meg és ebből az anyagból készítünk sálakat, kardigánokat és hátizsákokat is. Ha tetszenek a termékeim, akár saját mintával is megalkothatjuk együtt!

Tóth Diána Farmer lánya logó

Tóth Diána vagyok, a Farmer Lánya márka alapítója, ami a minőségi, helyi és fenntartható gazdálkodást képviseli. Kertünkből konyhádba eljuttatjuk az általunk megtermelt friss, egészséges, finom és kemikáliáktól mentes zöldségeket. Az agrárium szeretete és elkötelezettsége már gyermekkorom óta vezérel, és szívügyemnek tekintem a vidéki élet és a falusi turizmus népszerűsítését, valamint a környezetbarát gazdálkodás terjesztését, nem mellesleg házhoz visszük az egészséget országosan.

Szálkai Hajnalka logó

Innováció, luxus fenntarthatóság a kéz- és lábápolásban.

Ismerd meg Te is a FEDUA olasz kéz- és lábápoló prémium márkát, mely egyesíti az egészséges, vegán és fenntartható szépségápolás világát. A FEDUA termékek kizárólag a természet ihlette ritka összetevők felhasználásával készülnek és büszkék arra, hogy nem tartalmaznak az egészségre ártalmas anyagokat. 

Ikonikus családja a JELLY GOLDEN: arany, fehérszarvasgomba és B-3 vitamin alapú, antioxidáns elemekkel dúsított kézápoló az öregedési és pigmentfoltok ellen és a fiatalos kezekért. 

Gyere el és próbáld ki Te is!

AbOvo logó

Mi, az Ab Ovo-nál személyesen kóstoljuk és értékeljük a webshopban található borokat és a minőségéért is mi magunk vállaljuk a garanciát. Szeretnénk ablakot nyitni a világra, ahol bármelyik lelkes borfogyasztó kedvére körül nézhet és Ausztriától – Új-Zélandig belekóstolhat valami izgalmasba. Személyesen a Te kedvencedet is keressük és kutatjuk, ezért bátran vállaljuk azokat a kihívásokat is, amikor egyedi igényeket és kívánságokat kell teljesítenünk.

ELEMORZSI 150

Kisállateledel és Felszerelések. Mnden tudatos és gondoskodó gazdiknak.

IQOM 150

Olyan fizetésekhez kapcsolódó megoldásokat kínálunk a vállalkozások részére, amelyek hozzájárulnak a fizetési élmény növeléséhez. Szoftveres megoldásaink oly módon támogatják a myPOS fizetési élményt, melyek csökkentik az adminisztrációs terheket, továbbá növelik a vállalkozások értékesítési lehetőségeit.

Számunkra fontos, hogy a vállalkozások csak is arra összpontosíthassanak, amiben jók, hogy növelhessék saját bevételeiket. A myPOS egy minden az egyben fizetési szolgáltatást nyújt, az iqom pedig személyre szabott megoldást kínál akár egyedi igényekre szabva.

JCD logó

Az idén 60 éves JCDecaux, a világ vezető outdoor médiavállalataként a legmagasabb színvonalat biztosítja Magyarországon a kültéri hirdetőeszközök területén, legyen szó utcai bútorokról, közlekedési hirdetésekről, óriásplakátokról, digitális vagy innovatív megoldásokról.

KAVOSZ 150

A KAVOSZ küldetése a hazai KKV-k sikeressége. A VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) és a MKIK (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara) kezdeményezésére a KVAOSZ Zrt. 2002. április 25-én alapult. A KAVOSZ 5K-ja a koncepció - stabil „üzleti” lábakon álló gazdasági vízió és stratégia, képesség – gyorsaságra, érthetőségre, piaci gondolkodásra, küldetéstudat – a magyar KKV-k fejlesztéséért, kormányzati támogatás – erős és hatékony támogatás és közösség – stratégiai közösségek a programban résztvevők között. A Társaság alapvető célja a lehető legtöbb hazai mikro-, kis- és középvállalkozás hitelhez jutásának javítása, elsősorban az állami kamattámogatás biztosításával.

LENE 150

Nyaralások, körutazások, egzotikus- és hajóutak színes kínálata egy helyen.

LIVING FOODS 150

Az egészség még sosem volt ilyen finom! Az egészséges és finom étrended támogatjuk fermentált és csíráztatott termékeinkkel. Mindezt világszintű szabadalommal, hazai gyártással, a legmagasabb technológiával tesszük.

SCHUSSLER 150 v2

Soós Adrienn vagyok, a Schüssler Natur CosMEDics márka megálmodója, létrehozója. Kisgyermekként vidéken nőttem fel, amire büszke vagyok, és mindig boldogan tekintek vissza gyerekkoromra. Az egész életemet a gyógyítás és tanítás lengte körül. 

Mindig is volt bennem egy nagy adag segítő-gyógyító életszemlélet. Olyasmit akartam csinálni, amivel jót teszek az embereknek. Mivel a klasszikus értelemben nem gyógyíthatok, így az volt a célom, hogy olyan termékeket készítsek, amelyek hatékonyak, hasznosak, és egyáltalán nem károsak az egészségre ill. bőrünkre. Ekkor fogalmazódott meg bennem: ha ezek a biokémiai ásványi sók belsőleg szedve segítenek, akkor miért ne lennének jók külsőleg, a bőrnek is?

 Take it easy logó

Kende Retail Operation technológiája képes a személyzet nélküli vásárlások biztonságos lebonyolítására a nap minden órájában. A mesterséges intelligencia használata a pénztármentes üzletekben jelentős lehetőségeket rejt magában, amelyek forradalmasítják a vásárlás módját és a kiskereskedelem működését. 

 

Velényi Réka SkizoBor logó

14 évvel ezelőtt álmunkban sem gondoltuk, hogy mára BADACSONY egyik meghatározó borászatát vezetem feleségemmel, Rékával közösen. Igazi selfmade jelleggel épült fel a modern feldologozó üzem, lettek csodálatos szőlőültetvényeink majd borászatunk egy 150 éves épület teljes fel- és megújításával vált teljessé, ahol megnyitottunk NEFELEJCS BorBisztrónkat. Első generációs vállalkozásunk SKIZO márkanévvel indult, mely mára a nevemet, Sike Balázs Pincéjeként viseli. Mindvégig hittünk benne, hogy a Bor-Konyha -Barátság hármasával életreszóló élményt biztosítunk Badacsonyban egész évben. Állandó inspiráció és a megszállott hitünk repít minket mindig újabb álmok felé, mind a bor mind pedig a gasztronómia terén. Engedd meg, hogy téged is vendégül láthassunk, látogass el hozzánk Badacsonyba és ízleld meg országos népszerűségnek örvendő, kiváló borainkat.   Velényi Réka és Sike Balázs

alomjovo logo

 

Az Álomjövő Tanácsadó Iroda több generációs családi vállalkozás.

Az alapító tulajdonosok Csatos Erika és Csatos János 25 éves tevékenységük során sok száz családot, kis- és közepes vállalkozást támogattak már a pénzügyi egészség és az anyagi biztonság megteremtésében.

Mélyen hisznek abban, hogy mindenki megérdemli és elérheti a saját Álomjövőjét. Pénzügyi mentor programjuk ebben nyújt segítséget.

Az Álomjövő csapatát a pénzügyi edukáció elkötelezett híveként tartják számon. Gyakori szereplői pénzügyi tudatossággal foglalkozó műsoroknak, rendszeresen jelennek meg cikkeik a nyomtatott és online médiában, nagyon népszerűek a pénzügyi tanfolyamaik.

Zichy logó

A tokaji Zichy Szőlőbirtok tulajdonosa, Zichy Anikó azt vallja, hogy a pezsgő nem csak egy ital, hanem egy életérzés. Elegáns, trendi, klasszikus és mégis lezser, ami megengedhető a mindennapokban. A Zichy Anna termékek a luxus és a megfizethetőség harmóniáját kínálják. Ha valódi értékeket és különleges pillanatokat keresel, a Zichy Szőlőbirtok pezsgője és a Frizzantéja is tökéletes választás lehet.  Csatlakozz hozzánk, és élvezd az élet pezsgő oldalát!

Image 16 04 2024 at 15.38

Elhozzuk a Selfmade nap-ra a konnektorról tölthető autók világelső gyártóját, a Schiller Autó Család legújabb tagját, a BYD-t, valamint a páratlan kidolgozású, kimagasló minőségű Lexus-t.

Ámulatba ejtő formák, elképesztő teljesítmény, kiemelkedő biztonság és akár 500 km feletti hatótáv jellemzi a BYD modelljeit.

A Lexus a precizitás, az elkötelezettség, a kivételes eleganciájú és innovatív technológiájú modelljeiről híres. Ülj bele a Schiller Autó Család kiállított modelljeibe és fedezd fel őket testközelből!

BrainBridge logo Basic

Mesterséges intelligencia az irodád és az idegen nyelvű kommunikációd 
szolgálatában:
A BrainBridge a legszínvonalasabb intelligens kommunikációs
technológiát hozza Magyarországra.

Smart Translator
A 66 nyelvű tolmácsgép az atlétikai világbajnokság és a pekingi téli 
olimpia hivatalos készüléke. Győzd le segítségével a nyelvi akadályokat 
külföldön és munkád során.

Smart Recorder Pro
8 nyelven szimultán leiratot készít és feliratoz. A hang és a szöveg 
közötti szakadék áthidalásához.

Smart Dictionary Pen
20 nyelven tanulhatsz: szótároz és kiejtést javít. Csak egy gyors 
szkennelés, és megnyílik a világ.


Image 22 04 2024 at 10.19

A Miele a világ vezető prémium háztartásikészülék-gyártója, beleértve a főző-, sütő- és gőzpároló készülékeket, hűtőkészülékeket, kávéfőzőket, mosogatógépeket, valamint textil- és padlóápoló termékeket.

Legújabb vezeték nélküli porszívónk a Duoflex, amit a Selfmade napon közelebbről is megismerhet, kétféle üzemmódban működtethető. Hosszú üzemidővel és erőteljes szívóteljesítménnyel rendelkezik, elegáns kidolgozásának köszönhetően pedig tökéletesen illeszkedik a modern otthonokba.

Megvásárolható online a www.miele.hu oldalon, április 27-ig 10% kedvezménnyel a Selfmade10% kuponkódot használva, vagy a Miele Experience Centerek valamelyikében:

1022 Budapest, Alsó Törökvész út 2.,

1117 Budapest, Váli út 5. B épület földszint 1.,

4026 Debrecen Hunyadi utca 24. fsz. 8-9.,

Váczy Ági logó
 
 
 
Világéletemben fontos szerepet töltött be számomra a kozmetika és a szépségipar.
A mai napig az életen át tartó tanulás híve vagyok. Minden, amit csináltam, abban teljes mértékben hittem, szívvel, lélekkel benne voltam és vagyok.
Azt gondolom ugyanis, hogy elsősorban az életszemléletünk tesz minket igazán széppé. A szépség körülöttünk van és csak rajtunk múlik, hogy azt igazán láthatóvá tegyük.
Amióta csak az eszemet tudom, emberekkel dolgozom és szolgáltatásokon keresztül egyfajta életérzést adok át.
Az emberek maguk felé támasztott vágyát próbálom velük együtt elérni, hiszen a szépség, ápoltság, a bőrápolás iránti igény mindenkiben ott lakozik.
Hiszek abban, hogy a leginnovatívabb, magas minőségű, bőrbarát hatóanyagú termékekkel segíteni tudok bárkinek ötről a hatra jutni úgy, hogy a fókusz az emberközeliségen marad. 
Csapatot építek, mert abban hiszek, hogy az 1+1 az 3 és a 10+10 az 30.

IMG 5274

A TB Studio csapatával a hazai vállalkozók és cégvezetők személyes márkáját segítünk felturbózni a prémium minőségű üzleti portréfotóinkkal. Az elmúlt 8 évben több, mint 5.000 hozzád hasonló, kamerához nem szokott üzletember fotóját készítettük el, köztük olyan cégek vezetőit, mint a Wizzair, Morgan Stanley, KPMG vagy a Hungexpo.
A célunk az, hogy a más fotósoknál megszokott feszengős, kellemetlen fotózási élmény helyett egy igazi oldott lékkört teremtsünk, és olyan megnyerő fotókat készítsünk rólad, amit büszkén használsz majd minden felületen.

logo

EUROPA EVENT CENTER
 
1021 Budapest,
Hárshegyi út 5.